Igen, mivel ez a könyv alapvetően viszonyokról szól, itt nem nagyon van magányos hős. A férfitánc kapcsán pedig egy nagyon maszkulin és a saját maga ügyességét és szépségét élvező férfi jelent meg előttem, még nem konkrét karakterként. Hogy próbáljon meg a sorok között beszélni, és dadogva fennmaradni, de mégiscsak a beszédet és nem a hallgatást választani, vagy ismerje be, hogy nincs beszédtér, és némuljon el. Meg emberként is így működünk, túl akarunk élni és magunk előtt nem akarunk rossz emberként, morális csődként mutatkozni. Az egyetlen létező attitűd, amit el tudok fogadni, az ez az örömteli teljesség, a test és a szellem teljességét kereső létezés, és nem az, hogy sorsokat hogyan semmisítenek meg különböző elnyomó szándékok.