None
HU
Megvan a közmédia új elnöke
[]
Demokrata
Ez pontos felelet volt, csakhogy utána azt is megkérdezték tőle, hogy ki a külügyminiszter, erre pedig szintén az a válasz érkezett: Grósz Karcsi.
Az akkori munkásember tréfásan jelezni kívánta, hogy megvan a bizalma Kádár János utódjában.
De mit is beszélünk: nem törvénybe, hanem egyenesen magába az alaptörvénybe, az új alkotmányba lenne illő foglalni.
A közmédia új legfelső vezetői természetesen értettek a szóból, szuperszonikus sebességgel, már másnap elküldve az általuk egy nappal korábban kinevezetteket.
Bizonyára lesznek bőven, akik felemlegetik, hogy a köztelevízióban – az azóta szintén eltávolított – Csete Beátának arra a kérdésére, hogy bele fog-e szólni a közmédia munkájába, azt válaszolta az új miniszterelnök: „Kicsoda?