A Fővárosi Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt, és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a „lúgos orvos” áldozatát, Renner Erikát fenyegető férfival szemben. (A „lúgos orvos”, aki 2018-ban 11 év börtönt kapott, tavaly majdnem szabadlábra került, de a bíróság végül meggondolta magát.) A lúgos orvos a bíróságon 2018-ban. Fotó: Halász Júlia/444Emiatt – bár személyesen semmilyen formában nem volt érintett az eljárásban és annak kimenetelében – a per újratárgyalását akarta elérni. Az idő előrehaladtával egyre inkább a rögeszméjévé vált az ügy, és a sértettel szemben többször is erőszakosan lépett fel.