None
HU
Hülyére vesznek – Kossuth rádió
[]
Demokrata
HirdetésNéhány nappal ezelőtt rászántam magam, hogy bekapcsoljam a szép emlékű Kossuth Rádió helyébe lépő, jelenleg archív, a szocializmus alatt létrehozott műsorokból táplálkozó adót.
Azonnal felismertem Gábor Miklós hangját, amint Kosztolányi Édes Anna című regényéből olvasott fel.
A szünetben a bemondó előadta, hogy jelenleg a Kossuth hullámhosszán végre olyan műveket sugároznak, amelyek az utóbbi 16 évben nem hangozhattak el, mert szerzőiket a hatalom méltatlanul háttérbe szorította.
A műsor végén a lekonferálásban viszont hallhattuk ennek cáfolatát, vagyis azt, hogy ezt a 1976-ban készült felvételt a Kossuth rádióban utoljára 2024-ben sugározták.
Felháborító, hogy az „Orbán-rezsim” befeketítése érdekében a hallgatókat annyira hülyére veszik, hogy azt feltételezik róluk, nem tudnak különbséget tenni kettő és 16 (év) között.