Azonban a repülőtéri fizetési rendszer ennek hatására teljes káoszt okozott. A Totalcar egy olyan videót közölt, amelyben tökéletesen kivehető, hogy már hajnalban komoly dugó alakult ki a repülőtérnél, és sorban állnak a taxik. A Vezess szúrta ki, hogy egy kommentelő dél körül azt írta, hogy a sorompó előtt óriási dudálás és dugó volt, majd 10 perc várakozás után inkább felnyitották azt, és mindenkit kiengedtek fizetés nélkül. Az alapdíj 1300 forintra, a kilométerdíj 521 forintra, míg a percdíj 130 forintra nőtt. Utóbbiról egy taxisofőr úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy ezt azért vezették be, mert ha egynél többször hajtanak be a repülőtér területére, akkor azt az összeget ki kell fizetniük a kilépésnél.