None
HU
Légitámadás miatt leállt az áramellátás Csernyihiv megyében
[]
Demokrata
A közlés szerint mintegy 50 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, a vállalat erről a Telegramon tájékoztatta a lakosságot.
A szakemberek jelenleg is dolgoznak a károk helyreállításán.
A munkálatok idején az áramellátást háromórás ütemezésben biztosítják – figyelmeztette a szolgáltató a fogyasztókat.
HirdetésAz ukrán légierő közlése szerint Oroszország 109 drónt és három Iszkander ballisztikus rakétát indított az éjszaka folyamán.
A légvédelem 73 drónt sikeresen megsemmisített, ugyanakkor 21 különböző helyszínen így is történtek becsapódások és károk – közölte a hadsereg.