None
HU
Trump Irán szétverését ígéri
['Fődi Kitti']
444
„Kurvára szét fogjuk verni őket” - mondta Donald Trump amerikai elnök, miután az amerikai hadsereg közel-keleti műveleteit irányító Középső Parancsnokság közölte, hogy az Iráni Forradalmi Gárda ballisztikus rakétákat indított a térségben lévő amerikai katonai létesítmények ellen.
A rakétákat végül elfogták, ennek ellenére Trump a Fox Newsnak adott interjúban kemény szavakat használt:„Nagyon keményen vissza fogunk ütni.
Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFPAz elnök ugyanakkor azt mondta, hogy Washington és Teherán között folytatódnak a tárgyalások.
Trump kijelentései után meredeken emelkedett az olaj ára.
A Brent típusú nyersolaj jegyzése aznap csaknem 7 százalékkal nőtt, és hordónként kevéssel 90 dollár alatt járt.