A megszavazott jogszabályból annyi derült ki eddig, hogy a hivatal kiemelt és kivételezett státusba kerül, és működése párhuzamosságot mutat majd a rendőrséggel, de az ügyészséggel is. Az a politikai építkezés, ami ehhez az eredményhez vezetett, 2014-ben kezdődött, és Vona Gábor már akkor papírra vetett néhány programszerű gondolatot a „jövő kormányáról”. És nyilván maga Toroczkai László is úgy véli, hogy ehhez át kell lépnie azon a viszonyrendszeren, amit ma a Fidesz és a Tisza szembenállása jelent. Biztatást adhat neki az a csend, az az óvatosság, ami a Fideszt övezi továbbra is. Kérdés az is, hogy a Mi Hazánk vezetése látja, illetve átlátja-e a hazai, belpolitikai helyzet teljes panorámáját, annak abszurditásaival együtt?