None
HU
Semjén Zsolt ellen Magyar Péter és Dobrev Klára együtt indított aljas támadást
['Magyar Nemzet', 'Huth Gergely']
Magyar Nemzet
Magyar Péter és Dobrev Klára vezetésével a balos álhírgyáros szörnyek köztünk járnak – hívta fel a figyelmet Rákay Philip a közösségi oldalán.
Már le is mondatnák Semjén ZsoltotMagyar Péter mára olyan mélyre süllyedt, hogy aljas pletykák alapján mondatná le Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Dobrev pedig a mai napon nyomravezetői díjat ajánlott fel, miközben a kormánytagokra célozgatott – emlékeztetett a producer.
Rákay Philip jelezte, hogy a nyomozás mindenre kiterjedően folyik, nagyon bízik benne, hogy a gyerekeket bántalmazó és kihasználó aljas gazemberekre a törvény legszigorúbb eszköztárával sújt majd le az igazságszolgáltatás.
Emellett annak is drukkol, hogyaz ártatlanokat mocskos módon rágalmazó Magyar Péter- és Dobrev Klára-félék – cselédmédiájukkal együtt – elnyerjék méltó büntetésüket.
Ahogy a Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, a Demokratikus Koalíció azt próbálja sejtetni, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lehet a Szőlő utcai pedofilbotrányban érintett egyik politikus.
['együtt'
'és'
'majd'
'hogy'
'le'
'zsolt'
'semjén'
'philip'
'péter'
'ellen'
'támadást'
'magyar'
'nem'
'indított'
'jól'
'klára']