Kifejezetten jól megy a Liverpoolnak a Southampton ellen az Anfielden, a Vörösök a keddi találkozót megelőző nyolc hazai meccsüket egyaránt megnyerték a jelenleg a Championshipben szereplő gárdával szemben, mindezt 25-2-es gólkülönbséggel abszolválva. A Ligakupa előző kiírásában a negyeddöntőben futott össze a két gárda, akkor a Soton otthonában 2-1-re nyert Arne Slot együttese. Alexander Isak az első gólját ünnepelhette a Liverpool színeiben (Fotó: Paul Ellis/AFP)Azon a decemberi összecsapáson Szoboszlai Dominik pihentetés céljából nem volt a meccskeretben, a magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal is ezen okból nem volt ott a pályán és a kispadon sem – utóbbin Kerkez Milos azért helyet kapott. A két debütálóval – Giorgi Mamardasvili és Giovanni Leoni – felálló hazaiak a vártaknak megfelelően domináltak a mezőnyben, ugyanakkor a Southampton több és veszélyesebb lehetőséget alakított ki az első félidőben. A Liverpool megúszta a hibákatA második félidőre már nem jött ki a továbbra sem teljesen fitt svéd csatár – Hugo Ekitiké állt be –, a Liverpool támadójátéka pedig tovább romlott, gyakorlatilag semmi veszélyt nem jelentett a csapat McCarthy kapujára.