Nagy-Vargha Zsófia kiemelte, hogy nemcsak nyáron élmény a Balaton, hanem ősszel és télen is, amióta az Erzsébet-táborok egész évben várják a gyermekeket. HirdetésA helyettes államtitkár elmondta, hogy az osztálykirándulós táborokkal mindenki nyer, hiszen „azok a tanárok, akik ide elhozzák az osztályaikat, olyan élményeket tudnak adni a diákjaiknak, amiket máshol nem tudnának megkapni”. Jelezte, hogy az őszi szezonban 24 ezren vesznek részt ezekben a táborokban. Úgy vélte, az őszi táborok alkalmasak egy-egy osztályközösség összekovácsolására is, ezen felül az iskolai képzések kiterjesztése is megvalósulhat ezekben. Rámutatott, hogy az iskoláknak és a családoknak azért jó is lehetőségek az őszi Erzsébet-táborok, mert az utazási költségen kívül minden ingyenes, legyen az szállás, étkezés vagy szabadidős program.