None
HU
A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
[]
Demokrata
HirdetésBeszédében kiemelte, hogy a cég, amely 4300 fővel a régió legnagyobb munkáltatója, a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl 30 százalékkal több terméket tud előállítani Magyarországon.
Rámutatott, hogy a kormány az elmúlt tíz évben tizenhét dán vállalat beruházását támogatta, amelyek nyomán 230 milliárd forint értékben jöttek létre beruházások, nagyjából 4500 munkahelyet teremtve.
A miniszter végül érintette a jelenlegi kor legfőbb kihívásait, és arra figyelmeztetett, hogy az emberiség rendkívüli bizonytalanságban él, amelynek Európa az egyik fő vesztese.
Erre jó példaként említette, hogy az energiaárszint jóval meghaladja az amerikait vagy a kínait, ami szavai szerint ugyanakkor Magyarország számára némi versenyelőny megszerzésére biztosít lehetőséget.
Valamint megújuló energiakapacitásokat kell létrehozni, és mindebben támogatni kell a vállalatokat is” – sorolta.