A Központi Statisztikai Hivatal egész adatszolgáltatásával, a KSH megbízhatóságával kapcsolatos komoly bizalmi válság keletkezett tavasszal, amikor nyilvánosságra került, hogy a magyarországi szegénység adatai évekre visszamenően nagyon furcsák. Mit tesz isten, pont a szegénységi küszöb felett, ezzel papíron csökkentve a szegénység mértékét Magyarországon. A KSH ezzel, szándékosan vagy sem, de azt a kormányzati narratívát erősítette, hogy Magyarországon ütemesen csökken a relatív szegénység, és egyre kevesebben vannak kitéve a lecsúszás kockázatának. A Központi Statisztikai Hivatal székháza Fotó: WikipediaA statisztikai hivatal vezetése visszautasította a vádakat, a szakmai felvetéseknek helyt adó Válasz Online cikkét áltudományosnak nevezték – miközben mégis bejelentették, hogy az adatokat teljes körű revíziónak vetik alá. A KSH nem adott a kutatóknak sem érdemi magyarázatot a jelenségre, majd pedig nem történt semmi – egészen addig, amíg Tátrai és Gábos végül megírta a Válaszra a problémát.