A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Elnöksége január 28-i ülésén megvitatta a néhai Széchy Tamás edzői tevékenységével kapcsolatos visszaélések feltárására létrehozott eseti vizsgálóbizottság jelentését – írták a honlapra feltöltött közleményben. Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda épülete a Margitszigeten 2017-ben. Fotó: Róka László/MTI/MTVAA bizottság megállapította, hogy mivel Széchy Tamás 2004-ben elhunyt, az ellene felhozott állításokra nem reagálhatott, ezért azok nem minősíthetők bizonyított tényeknek. Emiatt a bizottság nem tehetett tényszerű megállapításokat vagy konkrét javaslatokat az Elnökség felé, részletes jelentése pedig személyiségi és kegyeleti jogi okokból nem nyilvános. Azt is írták, hogy az érintett események évtizedekkel ezelőtt történtek, és a korábbi sportvezetés elmulasztotta a vizsgálatot Széchy Tamás életében.