None
HU
Súlyos vád érte az Nvidiát: globális versenytársával játszhatott össze, új szankciókat kaphat a nyakába
[]
Portfolio.hu - Összes hír
Azt írta, hogy az Nvidia által átadott dokumentumok szerint a DeepSeek az R1 modellel elért csúcskategóriás teljesítményét az Nvidia által biztosított algoritmusoknak, keretrendszereknek és a hardver optimalizált, közös tervezésének köszönheti.
A levél szerint az Nvidia belső jelentései alapján a DeepSeek-V3 modell teljes betanítása mindössze 2,8 millió H800 GPU-órát igényelt.
Az Nvidia 2023-ban hozta létre a H800-at a H100-as chip korlátozott változataként, hogy megfeleljen az akkori exportelőírásoknak.
Moolenaar szerint az Nvidia és a DeepSeek együttműködése indokolttá teszi, hogyszigorúan ellenőrizzék azokat a feltételeket, amelyek mellett a vállalat H200-as chipjeit Kínába szállíthatják.
Az Nvidia szóvivője visszautasította az aggályokat, és úgy fogalmazott:Kínának bőven elegendő hazai chipje van minden katonai alkalmazáshoz, a szükségesnél is milliókkal több.