None
HU
Lehúzhatja a bulihajók rolóját a főváros az újpesti rakparton
['Diószegi-Horváth Nóra']
444
Emellett felkérte a főpolgármestert, hogy minden esetben kérje ki az adott kerületi önkormányzatok hozzájárulását a közterület-használati engedélyhez, függetlenül attól, hogy az egy meglévő engedély hosszabbítására vagy új kiadására vonatkozik.
A lap kérdésére elmondta azt is, hogy az előző közgyűlés által elfogadott DÉSZ nagy mértékben visszanyeste a túlhajóztatás jelenségét azzal, hogy nagy mértékben csökkenti a kikötési lehetőségeket – a XIII.
Ordas Eszter 2024 áprilisában (tehát még az önkormányzati választások előtt) a kartellügyben érintett DUNA-WESER Kft.
Ordas teljes válasza erre így hangzott:A Duna Waser Kft.-nek vagyok a kamarai jogtanácsosa, három gyermekem van… – vagy az nem, ja, az nem.
Az, hogy egy cégnek jogtanácsosa vagyok, nem értem, hogy mennyiben kizáró ok, hogy föltegyek kérdést, hogy erre az évre az év közepén hozott jogszabály-módosítással az év elejére vonatkozóan miért nem adnak ki engedélyt, az nem egy céget érint, hanem az összes céget, a MAHART-on kívül mindenkit tulajdonképpen.